A nagy kérdés az, hogy egy intelligens ember miért viszi a vásárra a bőrét? Miért vállalja fel a maffiavezetők bűnét? Miért tölti be a stróman szerepét?
Csupán a pénz?
Vagy jogrendszerünk (jogrendszertelenségünk, jogtákolmányunk) hibái vezetik ide? Netán pragmatikusság, látva az önkormányzati „erős emberek” hatalmát és kapcsolatrendszerét? Szerintem mindegyik. E körülmények együttes hatása érvényesül Kovács Péter viselkedésében.
Márpedig erős hatásoknak kell érvényesülnie, hogy Kovács Péter legyőzze a benne meglévő tisztességes, családját szerető, érzékeny művészembert. Ugyanakkor Kovács Péternek lehet egy nagy titka, amelyet tudtak és kihasználtak gazdái. Nem tudom kiverni a fejemből azt az epizódot, amelynek talán nincs, talán nagy jelentősége van, és talán itt húzódik meg a titok.
Még ismeretségünk kezdetén, amikor Péter még nem volt vezérigazgató, a Vagyonkezelőnél egy továbbképzést vagy valami ilyesmit rendeztek. Jó néhány dolgozó, vezetők, beosztottak vegyesen részt vettek ezen a valahol vidéken megtartott néhány napos rendezvényen. Köztük Kovács Péter is. Valahogy úgy történt, hogy egy lényeges dolgot kellett volna Vele egyeztetni, de én nem tudtam, hogy elment erre a rendezvényre, azt hittem, a hivatalában dolgozik. Mikor megcsörgettem a telefonon, bejelentkezett. De valami nagyon furcsa hangon. Amint elkezdtem a mondandómat, ami – jól emlékszem, mert bennem maradt ez a jelenet – úgy kezdődött, hogy a „polgármester úrral megbeszéltek értelmében…”, Kovács elkezdett éktelenül röhögni a telefonba, de olyan idétlenül. Szó szerint röhögött. Mint aki teljesen részeg. Majd ezek után megszakadt a vonal. Újra csörgettem. A telefont már nem Kovács, hanem egy hölgy vette fel és azt mondta, hogy Kovács úr most nem elérhető, próbálkozzak majd holnap.
Szóval mi is nagyokat buliztunk a cégkirándulásokon, de azért nagyjából tudtuk meddig lehet menni. Nekem határozottan úgy tűnt, hogy Kovács totál káros volt aznap, amikor felhívtam. És mint a csont részegek, Ő sem tudta kontrollálni a viselkedését. Azt már csak Ő tudná megmondani (de lehet, hogy Ő sem), hogy a polgármester szó említése, vagy a polgármesterrel megbeszéltek kijelentés hozta ki belőle az éktelen röhögést. Nekem az érzésem az, hogy Péternek nem én voltam az első ügyfele, akit Verókék kijelöltek számára, és mint újabb áldozaton, annak látszólagos naivitásán mulatott olyan istentelenül.
Hogy nem én voltam az egyetlen ügyfél, azt Kovács nagyon érthetően tudomásomra hozta néhány hónappal később. Egy beszélgetésen – hogy lássa, mennyire foglalkoztat a dolog gyakorlati kivitelezése -, felvetettem, hogy valami megoldást kellene találni a 18 millió forint átadására. Kellene egy stróman cég például, aki tanácsadást vagy valamilyen szolgáltatást be tud számlázni, javasoltam. Kovács szokásos módon széttárta a kezét: ez nem az Ő feladatuk, ezt nekem kell megoldanom jelezte. De azért még hozzátette: „Az eddigi vállalkozóknak ezzel még nem volt problémájuk”.
Kovács Péter festett. Ahogy én meg tudom ítélni, lelkes műkedvelő volt. De ebben is segített neki a nagylelkű önkormányzat. Például volt alkalmam részt venni egy Kovács Péter tárlaton, amelyen Verók István mondott köszöntő beszédet. A szűkös helyiségek, ahol Péter közel 100 festményét kiállították, zsúfolva volt Önkormányzati és vagyonkezelős emberekkel. Látni kellett volna mindenkinek. Önkormányzati vezetők, szoclib képviselők és sleppjük, külsős dörgölődző hívek vették körül Kovácsot, de leginkább Verókot. Illetve Kékesit. Aztán a polgármester egy hosszú, megható beszédet mondott. Kiemelte Kovács Péter emberi erényeit, szakmai tudását és azt, hogy mindemellett egy kiváló művészt köszönthet Kovács Péterben, aki a magánéletben barátja. Érzékletesen kiemelte, hogy több közös vonásuk is van Péterrel. A kerület szeretetén túl a művészetek iránti elkötelezettség, hiszen maga a szónok polgármester is fest szabad idejében. Minden csöpögött a sziruptól. Azt azonban le lehetett szűrni mindebből, hogy Kovácsot komoly szálak fűzték barátjához, főnökéhez és gazdájához, Verók Istvánhoz. Nem bírtam sokáig. Gratuláltam Péternek és a megnyitó után nem sokkal távoztam. A kiállítás alagsori szinten zajlott, egy előtéren keresztül lépcsőn lehetett ide lejutni. Távozáskor, ahogy felértem a lépcsőn, észrevettem, hogy az előtér egyik elkülönített részén, ahol kanapék és dohányzóasztalok voltak, Verók és a díszes kerületi MSZP képviselői vezérkar elzárkózva a többiektől, nagyurasan éppen megtárgyaltak valamit.
Kovács Péter aztán rövidesen vezérigazgató lett. Jóval nagyobb szobába költözhetett és közvetlenül a Polgármesterrel volt kapcsolatban, amit új munkaköre jobban indokolttá is tett az előzőtől. Azonban nem szállt fejébe a dicsőség. Ember tudott maradni. És hűséges stróman.
Pétert leginkább üzenetvivőnek- és hozónak ismertem meg. Volt ugyan néha hébe-hóba véleménynyilvánítása, de csak kisebb, lehetőleg nem a belső dolgokat érintő témákban. Önkormányzati dolgokkal kapcsolatban ma is fülemben hallom szavait: „a döntéshozók véleménye szerint”, vagy „az a döntéshozók álláspontja ebben, hogy…” Soha nem mondta el, mi az Ő egyéni véleménye. Nem is tehette. Végletekig hűséges önkormányzati katona volt. Lojális a gazdáihoz. Leginkább egy kiemelt gazdához: Verók István polgármesterhez. Ezt csak a bolond nem vette észre.
Ha valami sürgősen eldöntendő dolog jelentkezett munkánk során, ott helyben felhívta a polgármestert. Mégpedig a polgármester bizalmas vonalán. Mert volt egy mobil szám, amit Verók a nem csókosoknak adott, mintha nagy kegyet gyakorolna velük, hogy még a mobil számát is odaadja. Aztán az így megtisztelt ügyfél nagyot koppant, mert ez a mobil általában a titkárnőknél csörgött. De volt egy titkos száma is Veróknak, amelynek hívószámát csak a bizalmas emberek kapták. Az itt jövő hívásokat személyesen maga Verók István vette fel. Kovács is ezen a számon hívta mindig nagyhatalmú gazdáját. Verók kézi vezérléssel üzemeltette Kovács Péter vezérigazgatót.
Amikor az ügy bonyolódni kezdett, Kovács mintha megnyílt volna. De ez csak a látszat volt. Valamilyen okból Bajor felé igyekezett nyomni a felelősséget. Követte gazdája koncepcióját. Bajor valószínűleg szálka volt a szocik szemében. Lehetséges, hogy kihagyta Őket valamelyik buliból. Lehet, hogy éppen a Bajcsy 61 alatti MŰÁRT üzletek a LIDL-nek történő árverezése témájában. Ezt lenne főnyeremény felderíteni! Itt jegyzem meg: számítok minden becsületes önkormányzati, vagyonkezelős dolgozóra a felderítésben! Lehet név nélkül is. A közösségnek tesznek jót ezek a feltáró információk. Hogy végre rend legyen itthon. Ahhoz járulnak hozzá a leleplezők, informátorok.
A végleges adásvételi aláírása utáni időkben, - de főleg miután Juhásszal kezdtem tárgyalni és a 18 millió újbóli beígérése után az önkormányzati vezetők újra kilátásba helyezték az üzlethelyiségek MŰÁRT-nak történő eladását -, Kovács Péter már félt. Többször is bizonygatta előttem, hogy Ő mindig is támogatta a törekvéseimet, de hát nem Ő hozza a döntéseket. Szó szerint kért arra, ha bármi történik, az Ő nevét hagyjam ki belőle. Megérezte a közeli jövendőt?
Elmondta, hogy benne már nem bíznak, mivel elpuskázta a dolgokat. Itt az előszerződés anomáliáira gondolt, amiért kénytelenek voltak a végleges szerződést aláírni, és feltételezem, amiért az MKB-t is be kellett venni a konspirációba. Ha így volt, biztosan viszontszívességbe, illetve komoly pénzbe kerülhetett. Kovács szeretett volna ekkor már kibújni a történetből. De nem tehette. Gazdái rá építették fel a cselszövés rablólovag várát.
Aztán rövidesen Őt kapták el. Rettenetes lehetett a rajtaütésszerű, hirtelen letartóztatás. Egy igazgatósági megbeszélésről vitték el. Reggel még mit sem sejthetett. Még biztosan tervezett estére, amikor hazaér. Kovács Péter nem tért haza aznap este.
De gazdái a hóna alá nyúltak. Két nap múlva, az első sokkot követően elintézték, hogy hazamehessen. Az elsőfokú bíróság nem látta aggályosnak a szökést, elrejtőzést. Nem látta továbbá veszélyét az összebeszélésnek, a nyomozás meghiúsulásának a bűntársak titkos megegyezése útján. Ha egy bíróság ennyire laikus, ki kell cserélni minden érintett tagját, legelsősorban a vezetőjét. Ha pedig nem naivitás volt az ítélet oka, hanem korrupció, a vádlottak padjára kell küldeni a bírót és a vezetőt is!
Kovács közel két hétig élvezte a visszakapott szabadságot, majd a másodfok elrendelte az előzetes letartóztatását, mert az összebeszélés veszélyét látta. Későn. Kovács négy hónapig volt előzetesben. Ez idő alatt sem, és a későbbiekben sem tett megbízóira nézve leleplező vallomást. Már tudta, mit kell tennie. Megtörténhetett az alku a háttérben, az alatt a két hét alatt.
Mi lehet az, ami egy művelt embert arra sarkall, hogy magára vállalja a tett elkövetését? – térhetünk vissza a talányos kérdésre. A választ nekünk kellene kideríteni.
Láthattuk, hogyan hátráltatja, hogyan akadályozza meg az állam, a nyomozó szervek, az „igazságszolgáltatás” a politikus csúcsbűnözők lebukását. Látjuk a módszert, hogyan viszi el a stróman a balhét. Nem egyedülálló eset, hanem sablon. Párt GPS. Zuschlag, Balogh Zsolt, majd Hagyó, Gergényi, Princz, Kulcsár Attila, Mesterházy Ernő, stb.
Mindig kell valamely szinten egy magát beáldozni kényszerülő bűnbak, ha arra kerül a sor, hogy a felette lévő szintek ne bukjanak. Az ügyészségek, de főleg a bíróságok pedig asszisztálnak ehhez a parasztvakításhoz. Ezen intézmények meghatározó emberei is a post feudális mátrix-piramis tagjai.
